+36-70-531-82-44 egyesulet@angyalicivilek.hu

„Na, Gábor te egy jó nagy marha vagy, pont jó leszel tubásnak.”

– a marhát persze a termetemre értette, mert a tuba 10-12 kiló és egy fúvós zenekar gyakran menetel …

Tavaly a sziget csúcson rendeztetek egy koncertet, ami újdonság volt, felpezsdítette kicsit az állóvizet. Hogyan jött az ötlet, mi volt a koncepció, milyen volt a partról megélni az eseményt?

2020 januárjában jöttem a szigetre, akkor sikerült ezt a csodálatos telket megszerezni, és elsősorban pihenni jövök, de ugyanakkor a zene az életem, és az életemet hozom magammal. Gyakran szól a házban a zene, a Bartók Rádiót szeretem hallgatni, meg hát hébe-hóba a tubát is előkapom.

Másik oldalról a muzsikusokban benne van a magamutogatási vágy, hogy kicsit láttassuk azt, amit csinálunk. Az ember szeretne egy kicsit a szigeti közösségbe is integrálódni, azokat az értékeket, amiket képvisel a közösségnek megmutatni. Ennek a kölcsönösségét is megtapasztalom, sokat kapok az itt megismert új emberektől, sok mindent tanultam tőlük és ez egy nagyon jó felfrissülés az életemben.

Ennek volt a betetőzése, hogy a Nagy Sanyi barátommal, aki itt az Angyali sziget 1. – 1-től 5-ig hivatalosan – teleknek a tulajdonosa, szó szót követetve beszélgettünk, hogy milyen kicsi a világ. Abban a kerületi zeneiskolába, ahol tanultam most az ő nagykorú gyermekei még most is visszajárnak a fúvós zenekarba. Tehát rögtön lett egy közös témánk: a zene.

Én csak vágyakoztam rá, hogy milyen jó lenne a kamara zenekarommal kiülni a sziget csücsökbe és egyet fújni. Sanyi kitalálta a gondolataimat és felajánlotta, hogy minden hátteret biztosít ahhoz, hogy itt egy koncertet csináljunk. A gondolatokat tett követte és tavaly az augusztus 20-a körül a hosszú hétvégét megcéloztuk, hogy bemutassuk a Nehézfiúk Tuba Kvartett. Semmi ördöngös dolgot nem játszottunk – azt szoktam mondani, hogy népszerű dallamokat írunk át a tuba 4-esre. Azt gondolom, hogy az már önmagában kuriózum, hogy egy laikus olyan hangszereket láthat, tapinthat, hallhat, amikkel ritkán találkozik. A tuba általában el van bújva mind a szimfonikus mind a fúvós zenekarokban leghátulra. Amikor gyerekkoromban elvittek koncertre vagy színházba, be kell valljam nem mindig kötött le, de azt mindig élveztem, ha a kakasüllőről beláttunk a zenekari árokba és ott a zenészeket figyelhettem. Vizsgáltam a hangszereket és mindig a csillogó réz hangszerek tetszettek meg a legjobban, lehet innen is jön az, hogy rövid egyéb kitérők után a tubánál kötöttem ki.

Lesz a folytatása az eseménynek, ha igen, min lenne érdemes változtatni, fejleszteni?

Csodálatos érzés, hogy a szigeten az ember azt csinálja, amit akar, tehát elsősorban pihenni, kikapcsolódni, rekreálódni szoktam a szigeten, de ennek az is a része, hogy elővegyük a hangszereket is és én ebből egy tradíciót szeretnék csinálni, hogy a szigetcsúcson legyen hangverseny. Szóval második alkalommal már büszkén mondhatom a konkrét időpontot is, 2021 július 31.-én szombat este hét órakor újra felcsendülnek A Nehéz Fiúk Tuba Kvartett közreműködésével a búgó mély tuba hangok.

Idén egy kicsit megspékeljük azzal, hogy mi elő zenekarként fogunk szerepelni. Kis hazánkban van egy nagyon tehetséges jazz tubás barátom Mazura János, őt kértem meg, hogy jöjjön el és pár számot játsszon el nekünk. A triójával fog eljönni, a szóló jazz tuba mellett Fritz József (jazz klarinétos) és Gáspár Pál (bendzsó és ének) közreműködésével egy nagyon jó kis jam session-be fog torkolni a koncert.

Aki ismer tudja, hogy az Operaház zenekarában fújod a tubát. A komolyzenei világban járatlan embernek (mint nekem) nagyon menőn hangzik. Hogyan jutottál el eddig, mi kellett hozzá?

Ez egy összetett kérdés, kezdjük az elején, hogy tulajdonképpen én miért is lettem zenész. Félig meddig véletlenül, mert az ember 10-12 éves korában nem gondol arra, hogy ő tubás szeretne lenni, pláne klasszikus zenész. Ezt így szoktuk kicsit pejoratívan magunk közt mondani, hogy mi vagyunk a szomorú zenészek. A jazzisták a mosolygós zenészek. Szóval egy szó, mint száz én véletlenül lettem tubás, mert a gyerekorom elsődleges közösségi színtere az a XV. kerületi fúvós zenekar volt, ahol egy nagyon karizmatikus vezető Gergely Gyula tanár úrirányításával, úgymond kiverte belőlünk a tehetséget.

A 70-es 80-as évekről beszélünk szóval a módszerei ehhez a korhoz igazodtak. Ő terelgetett arra, hogy menjek konziba. Azt se tudtam, hogy mi az, de ugyebár, amikor egy fiatalnak sikerélménye van valamiben (jól ment a tubázás – én voltam a zenekar a basszistája), akkor az egyfajta büszkeséggel tölti el. Harsonáztam is és több harsonás volt a zenekarban viszont tubás egyszerre sem lett. Egy idézetet említek a tanár úrtól: „Na Gábor te egy jó nagy marha vagy,  pont jó leszel tubásnak” – a marhát persze a termetemre értette, mert a tuba 10-12 kiló és egy fúvós zenekar gyakran menetel (május 1, vagy temetés), szóval egy 45 kilós gyermek nem szívesen cipelte a tubát. Erre a célra pont megfeleltem és én hülye még élveztem is. Aztán ahogy mondani szokták evés közben jön meg az étvágy.

30 éve pedagógus is vagyok és úgy gondolom a konzervatórium a legfontosabb színtere annak, hogy elköteleződjön az ember a zenész pálya felé. A legfontosabb időszak, amikor az ember 14 és 19 éves kora között csak a hangszerrel törődik és egész nap gyakorol. A konzervatórium egy speciális iskola, mert ugyanazok a közismereti tárgyaink is megvoltak, mint máshol és megpróbálták a tanárink átadni. Persze ennyi idő távlatából bevallhatom, hogy tojtunk a közismeretre én legalábbis, pláne a reál részére, helyette inkább gyakoroltam. Úgyhogy ez egy csodálatos korszak volt.

Aztán bekerültem a Zeneakadémiára azok is nagyon termékeny évek voltak. És egy isteni szerencse volt az életemben, hogy miután lediplomáztam 1991-ben teljesen elköteleződve, hogy én tuba művész szeretnék lenni és Magyarország egyik top zenekarában szeretnék játszani. Két évvel később a Magyar Állami Operaház próbajátékot hirdetett tubára. Ez nagy dolog, mert sokszor eltelik 5-8 év is hazánkban, hogy megüresedne egy állás. Közben a Zeneakadémián kívül több vidéki zeneiskola is van, tehát évente 2-3 végzős tubás van, de állást régen is nehéz volt megkapni a mai világban pedig talán még nehezebb. Az mondhatom, hogy erőm teljében kerültem 1993 végén az Operaház zenekrába, ahol azóta is vagyok.

Kérdésedre válaszolva, hogy milyen a zenész élet: hektikus. Azt is mondhatom, hogy kupleráj. Szoktam mondani, hogy a zenész akkor dolgozik, mint a pincérek, amikor a többi ember pihen. Előadások többnyire a hét második felében és a hétvégén, ünnepnapokon vannak. Ki ne lett volna a karácsonyi ünnepek környékén egy Diótörő előadáson. Boldogan elmegy a család, bár ez lassan 4-5 embernek már egy vagyonba kerül. Egy tubás kapcsolatban mindig szoktam említeni a kapus hasonlatot: A tubás egy kicsit olyan, mint a fociban a kapus, hogy nagyon sokszor nincs dolga, de aztán vannak pillanatok, amikor nagyon észnél kell lenni. Állandó készenléti állapotban kell lenünk, most ugye péntek van, én legközelebb hétfőn megyek az Operába dolgozni, de itt a szigeten a házamban is van egy gyakorló tubám és épp most is gyakoroltam fél órát, hogy passzba legyek. Aztán az adott feladattól függ, ha könnyebb a szolgálat, akkor elég alapjáraton bemelegíteni, vagy ha nehezebb a darab akkor többet gyakorlok.

Egy tubás számára Magyarországon ez a csúcs, vagy lehetne szakmailag érdekesebb helyre befújni magad?

Azt mondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok azzal, amit hazánkban elértem. Az Operaház zenekara a top 3 magyar szimfonikus zenekarban van a Fesztiválzenekar és a Nemzeti Filharmonikusok mellett. Respektje van, hagyománya van, az Operaház zenakarának része a Magyar Filharmóniai Társaság, amelyet Erkel Ferenc alapított 1853-ban. Amikor fiatalabb voltam, voltak bennem, olyan ambíciók, hogy külföldön kipróbáljam magam, néhány helyre el is küldtem a jelentkezésemet 20’-as éveimben, de hát meg sem hívtak… szóval hiába mondtam, hogy ilyen-olyan tubás vagyok meg ilyen-olyan versenyt nyertem nem sikerül megfelelnem. Nagyon nehéz bekerülni a „Bundesliga”-ba vagy a „Premier laguage”-be hogy ismét focis hasonlattal éljek.

Hogyan néz ki egy átlagos napod? Minden nap bemész és bent gyakorolsz, vagy csak próbákra és előadásra kell bejárnod.

Nagyon változó, tuba nem minden darabban van, ellenben hegedű, vadász kürt, fuvola, oboa szinte mindig kell, és minden poszton vannak váltó emberek is, mi tubások például hárman vagyunk. Ha nehezebb darabot próbálunk, akkor általában bemegyek és az Operaházban szoktam befújni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több hangszerem is van, és már nem kell cipelnem, mint gyerekoromban. Ha mégis szállítani kellene, akkor erre vannak a zenekari segítők, akik be szokták rendezni a zenekart és szállítják a nagy hangszereket.

Teljes állásban vagyok, ez adminisztrative heti 40 óra, de van olyan hét, hogy be se kell mennem, mert éppen Mozart-ot játszik a zenekar, vagy Beethovent, amiben nincsen tuba. Más alkalmakkor, ha Verdi darabokat vagy most éppen Figaro 3 címmel egy olyan produkció ment, aminek egy részében XX. századi zene volt, abba kellett tuba is, úgyhogy akkor többet jártam be.

Hogyan alakult a karriered, hogyan néz ki a ranglétra a zenészek világában?

Ez nagyon érdekes, Két féle hierarchia létezik – de ez megint az emberi butaság, mert bármelyik állást lehet szeretni és kevésbé szeretni. Akik engem tanítottak, mind rangos szimfonikus zenészek voltak és ezért orientálódtunk a szimfonikus zene irányába, és most nem azt mondom, hogy lenéztük azokat a zenész társakat, akik hivatásos fúvós zenekarban játszottak, erről szó nincsen, csak ha már kérdezted a hierarchiát én fiatal koromban azt gondoltam, hogy egy katona zenekarban játszani nem olyan rangos mint az Operaház szimfonikus zenekarában.

Most már szerencsére bölcsebb lettem és rájöttem, hogy azok a kollegáim és azok a növendékeim, akik honvédség központi zenekarában vagy rendőrség fúvós zenekarában játszanak ugyanolyan boldog és kiteljesedett szakmai életet élnek meg mint én, mert elégedettek az adott állásukkal. A fúvós zenekari tubások azt szokták mondani, hogy az ő állásuk azért jobb a szimfonikus zenekari tubásnál, mert az ő zenéjükben a tuba egy basszus alapot ad és folyamatosan fújják, a szimfonikus zenekarban meg sokszor adódik, hogy 5-10 perc szünet is van aközben, hogy egy rézfúvós kórusnak meg kell szólalni. Azért mondom, hogy rézfúvós kórus, mert nagyon ritkán van, hogy a tuba magában megszólal, többnyire a három harsonával szoktunk együtt megszólalni. Például a romantikus zenei korszakban, ami a XIX. század közepe második fele Richard Wagner német zeneszerző nagyon szerette a rézfúvós színeket, hangzást Ezért nagyon sokszor a basszus tubát a három harsona alá komponálta és nagyon szép koráll szerűen megszólaltak, de nagyon sokszor a tubát a kürt kórus alá is tette, mint basszus hangszer.

Népes családdal rendelkezel, a lányod itt tartotta az esküvőjét a szigeten. A gyerekeid is zenei pályán mozognak?

Hála istennek öt tehetséges, egészséges és életrevaló gyermekem van. Mind az öt tanult fiatal korában zenét, de mi szülők soha nem erőltettük azt, hogy a zenével foglalkozzanak. Nem tudom, hogy ez előny vagy hátrány. Nagyon sok muzsikus családot ismerek, ahol szegény gyereknek nincs más választása, minthogy a szülei nyomdokába lépjen és zenész legyen. És sokszor látom azt, hogy a gyermekek sikeresebbek, mint az előd generáció, de sokszor az ellenpéldáját is megtapasztalom. Szóval mi ezt kicsit szabadabban kezeltük.

A nagy lányom Eszter, akinek itt az Angyali-szigeten volt az esküvője, emiatt én őt nagyon szerencsésnek és kiváltságosnak gondolom. Ő tíz évig hegedült és nagyon jól hegedült, komolyan elgondolkodtunk rajta, hogy zenei pályára menjen, de ugyanakkor nagyon eszes lány és annyi minden más is érdekelte. Egy jó gimnáziumba került és ott aztán szépen lassan elengedte a hegedűt mi meg hagytuk.

Ugyan ez volt a Péter fiamnál is, ő csellózott sokáig, aztán a Luca lányom a zongorával barátkozott. Ő adta fel a leghamarabb a dolgot, nem is erőltettük. Andris fiam, hogy egy rezes is legyen a családban ő tenor kürtözött, eufóniumozott, de aztán ő is, mikor egy országos versenyen harmadik helyezést ért el, lejött a színpadról a díjátadó után, rám nézett és azt mondta: Apa most már abba hagyhatom? Én meg azt mondtam, hogy: Igen.

De az életnek ez a csodája meg a legszebb dolga, hogy a gyerekeim zenében élnek, állandóan zenét hallgatnak, a fiaim a gimiben és utána is kórusokba jártak énekelni. Ennek köszönhetően Andris fiam visszakanyarodott a zenész pályára, jelen pillanatban a drezdai főiskola kiváló osztályban, mint tenor énekes, klasszikus éneket tanul. És ezt abszolút szülői ráhatás nélkül magától találta ki és magától viszi véghez. Szóval lesz zenész utánpótlás a családban.

Engem elbűvölt mindig, amilyen gyermeki szeretettel tekintesz a szigetre, kajakoztok, sétáltok, lefotózod a számodra kedves virágokat, zugokat. A családodra is átragadt a szigeti bűbáj?

Igen maximálisan, hála istennek a családomban benne van a természet szeretete. Talán ez annak is köszönhető, hogy amikor kicsik voltak a gyerekek rendszeresen jártunk kirándulni Pilisbe, Börzsönybe.

Én itt vagyok 54 évesen és magamban kicsit keserűen kezdtem Bermuda háromszögnek kezdtem hívni a Bartók konzi a Nagymező utcai, a Zeneakadémia Király utcai, az Opera az Andrássy úti épületeit. Az utóbbi 30-40 évemet a VI. kerületben töltöttem a belvárosban. Az utóbbi években nagyon kezdett feszíteni, már kezdett elegem lenni a benzingőzből, a zajból, a hektikából, és egy kicsit magamba és azt érzetem, hogy ebből szeretnék kiszakadni.

A drága jelenlegi párom Judit javaslatára kötöttünk ki az Angyali-szigeten. Én már egy ideje szerettem volna egy ilyen békés, nyugodt helyet találni, ahol a budapesti élet viharait az ember ki tudja pihenni és ő hívta fel rá a figyelmemet, hogy ez a térség milyen fantasztikus hely, mennyivel többet adhat az embernek a folyóvíz, annál amit egy tó adhat, mert első körben én a Balatonra gondoltam. Judit lebeszélt a Balatonról azzal a hangzatos mondattal, hogy: Ha az életed hátralevő részét az M7 autópályán akarod leélni, akkor tegyed.

Szóval elkezdtünk keresgetni, először a Somlyó-szigeten nézegettünk, mert kényelemhez szokott állampolgár nem gondolkodik azon, hogy szigeten vegyen nyaralót. 2019 őszén elég sok ingatlan megnéztem a környéken, de mindenhol volt valami bibi. Aztán Judit egyszer az orrom alá tolta a hirdetést, ami az Angyali-sziget 10.-es házat hirdette és hát nagyon megtetszett. 2020 januárban a zajló Dunán átkeltünk Lajos barátunk jóvoltából a szigetre. Az akkori tulajdonos megmutatta az ingatlant és én tíz perc alatt mindenbe beleszerettem és azt mondtam, hogy de hisz ez én vagyok, és ez nekem kell. Az üzlet nagyon hamar megköttetett…

Azóta is azt gondolom, hogy életem legjobb döntése volt, hogy az Angyali-szigeten ezt a birtokot megkaphattam. Gondolkodtam és nem csak magamnak vásároltam ezt az ingatlant, hanem a nagy családomnak, a barátoknak azoknak, akik szeretnek velem időt eltölteni. Megpróbálom a családot összefogni, az öt gyermekemből kettő és fél külföldön él és fontos, hogy legyen mire hazajönni. Amikor azon gondolkodnak, hogy a világ melyik részére mennek nyaralni kontra Angyali-sziget akkor ez felmerüljön mint releváns alternatíva. Az elmúlt másfél év azt bizonyítja, hogy az elgondolásom helyes volt. Tavaly nyáron is teljesen csúcsra járt a nyaraló.

Mi az ami zavar az itt létben? Amin érdemes lenne változtatni?

Alapvetően egy pozitív beállítottságú ember vagyok, szóval, ha süt a nap az nekem mindent überel. Természetesen, ahol emberek megfordulnak, ott van egy közösség jó, vagy kevésbé jó értelemben is, tehát adódhatnak nézeteltérések, feszültségek. Az első pillanatban nagyon zavart, hogy ahogy átjöttem a szigetre egy hatalmas szemét halom mellett jöttem el, amit el sem szállítanak. Az elhanyagolt telkek, az elhagyatott házak sem voltak különösebben szívderítőek, de én egy ilyen retro beállítottságú ember vagyok, úgyhogy a szigeti feelinghez meglehetősen hamar alkalmazkodtam. Nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akiket az utóbbi időkben látom, hogy újítják fel a házakat és építkeznek, napról napra hétről hétre szebb a mi kis szigetünk.

Hogyan látod a sziget jövőjét?

Egész életemben nagycsaládban nőttem fel, nekem is sok gyermekem van, számomra a kulcsszó a közösség. Bár csak másfél éve vagyok a szigeten, bizonyos tekintetben őslakosnak számítok, mert annyi emberrel ismerkedtem meg akik az elmúlt néhány hónapban vásároltak ingatlant a szigeten és azt tapasztalom, hogy van most egy generáció váltás. Mindazonáltal nagyon tisztelem a régieket, de a friss erő mindig hoz egyfajta lendületet a közösségbe. Az,hogy egyes emberek egyedül dolgoznak azt kevésbé érzem hatékonynak mintha összefogunk itt a szigeten és képviseljük az érdekeinket.

Nekem még van legalább tíz évem a nyugdíjig, de azt el szeretném mondani, hogy itt képzelem el az életemet, itt szeretnék nagyszülő lenni. Azt gondolom ebben a tíz évben még sokat fog fejlődni a sziget.

 1,537 total views,  6 views today